A porckorong sérülése

A gerincpanaszok döntő többsége mechanikus eredetű, a porckorong kopásából adódik. Az egyes csigolyák között elhelyezkedő porckorongok meglepően erősek, különösen az összenyomásnak állnak ellen, míg a csavaró mozgás hatására igen sérülékenyek. A sérülés azt jelenti, hogy a porckorong külső rostos gyűrűjében repedések jönnek létre, a gyűrű meggyengül, és kevésbé tud ellenállni a belső kocsonyás mag nyomásának, mely a rostos gyűrű repedéseibe benyomul és előboltosítja azt. Ez a tulajdonképpeni gerincsérv (discushernia).

A gerinc degeneratív betegségeinek tünetei: nyakfájás, hátfájás, derékzsába, lábidegzsába, idült derékfájás.

FONTOS! Figyelembe kell venni, hogy egy termálfürdő ízületi, gyulladásos kórképekben felerősítheti a tüneteket. Általánosságban elmondható, ha valaki nem képes hanyatt fekvő helyzetben nyújtott térddel 45 foknál magasabbra emelni a lábát, az tartózkodjon a meleg fürdőktől, de még az otthoni meleg vízben való kádfürdőzéstől is.
Az úszás rendszerint javasolt a gerincbetegeknek, ám nagyon fontos a vízben való helyes fej- és testtartás.

Degeneratív („kopásos”) gerincbetegségek

A nemzetközi statisztikák szerint az iparilag fejlett országokban a felnőtt lakosság mintegy 90 százaléka szenved életének egy periódusában nyak-, hát- vagy derékfájástól. A panaszok egy része hirtelen kezdődik (akut tünetek), máskor lappangva, fokozatosan jelentkeznek (krónikus), néha heveny szakaszba is átmehetnek.
A porckorong eredetű problémák leggyakrabban a deréktájon fordulnak elő.

Okok

A gerincpanaszok döntő többsége az izmok, a szalagok, a csigolya közti kisízületek, a csontok túlterheléséből, a csigolya közti porckorong kopásából, a csigolyákat és az ezeket összekötő szalagok gyulladásából, a csigolyák betegségeiből (daganat, csontritkulás stb.) ered. Azonban a gerincpanaszok nem mindig mozgásszervi eredetűek, nőgyógyászati kórképek (petefészekgyulladás, daganat), hanem vesebetegségek, gyomorfekély, tüdődaganat, szívgörcs (angina pectoris) is okozhat nyak-, hát- vagy derékfájást.

Tünetek

A mozgásszervi eredetű gerincpanaszokra jellemző, hogy mozgásra, terhelésre jelentkeznek, illetve fokozódnak, pihenésre csökkennek, a gerinc melletti izomzat fájdalmas feszülése, görcse kíséri, melynek következtében az érintett gerincszakasz mozgásai beszűkülnek, a gerinc fájdalomkerülő (antalgiás) tartást vehet fel, karba vagy a lábba sugárzó fájdalmat, zsibbadást, izomgyengülést okozhatnak.

A gerincpanaszok döntő többsége mechanikus eredetű, a porckorong kopásából adódik (discopatia), amely a mozgásszegmentum kóros megváltozása révén a gerincpanaszok kialakulásához vezet.

A sérülés azt jelenti, hogy a porckorong külső rostos gyűrűjében (anulus fibrosus) repedések jönnek létre, a gyűrű meggyengül, és kevésbé tud ellenállni a belső kocsonyás mag (nucleus pulposus) nyomásának, mely a rostos gyűrű repedéseibe benyomul és előboltosítja azt. Ez a tulajdonképpeni gerincsérv (discushernia).

Az előreboltosulásnak több fokozata van, mely különböző tüneteket okoz gerincfájdalomtól az ideggyökgyulladásig. Enyhébb esetekben (protrusio, prolapsus) a sérv visszahúzódhat, és a panaszok megszűnnek. Ha a kocsonyás mag átszakítja mind a rostos gyűrűt, mind a gerincoszlop hátsó szalagját, az ideggyök is nyomás alá kerül. A kizáródott vagy kiszakadt sérv esetén már nincs mód a sérv visszafejlődésére. A porckorongkopás következménye minden esetben a porckorong lelapulása, melynek következtében a csigolyák közelebb kerülnek egymáshoz. Ezáltal a csigolyákat összetartó szalagok lazábbá, a csigolya közti kisízületek instabillá válnak, ízfelszíneik elcsúsznak egymás felett (subluxatio), sérülésre, rándulásra válnak hajlamossá.

A kisízületek felszínét, éppen úgy, mint a végtagi ízületekét, porc borítja, melynek simasága, rugalmassága elengedhetetlen a gerinc zavartalan működéséhez. De fordítva is igaz, a rendszeres mozgás nélkülözhetetlen a porc épségének, a kisízületek rugalmasságának fennmaradásához. A kisízületek porcfelszínének kopását, felszínének egyenetlenségét, érdességét, a porc elvékonyodását spondilartrózisnak nevezzük. Ilyenkor a kisízület könnyen irritálódik, gyulladásba kerülhet, ami fájdalommal, mozgásbeszűküléssel jár. A megduzzadt tok nyomhatja az ideggyököt, ami maga is heves fájdalommal, zsibbadással járhat a karban vagy a lábban.

A porckorongkopás másik következménye a spondilosis, ami a csigolyák, valamint a kisízületek peremein megjelenő csontkinövést (osteophita) jelent, amit a köznyelv “csőrnek” nevez. A betegeket gyakran félelemmel, szorongással tölti el a “csőrök” jelenléte, túlértékelik jelentőségét. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a csontkinövéseknek az esetek döntő többségében semmilyen jelentősége sincsen: a csőrök jelenléte és a gerincpanaszok gyakorisága, nagysága között semmilyen összefüggés nincs. A csontkinövések akkor okoznak panaszt, ha úgy helyezkednek el, hogy nyomják a gerincből kilépő ideg- vagy érképleteket, vagy a gerinccsatorna jelentős szűkületét okozzák.